Napjainkban a legtöbben gyárilag előállított ételekkel etetik kedvenceiket. Ezt viszonylag új szokásnak tekinthetjük, főleg akkor, ha belegondolunk, hogy a macska hétezer lve társa az embernek. Évezredeken át a macskák többé-kevésbbé önellátóak voltak, az életben maradásukat az olyan apró zsákmányállatok jelentették, mint például az egerek. Később egyre gyakrabban töltöttek be háziállat szerepet, és ekkor kezdték őket az ételmaradékokkal etetni.
  Az első macskaeledel 1900 körül került kereskedelmi forgalomba, ám ekkor még nem voltak színes, figyelemfelhívó dobozba csomagolt macskatápok, mint manapság. Az akkori macskaeledel a vágóhidakról származó ledarált maradékból készült, és frissen szállították házhoz. A "kutyakekszek" mintájára az 1920-as, 30-as évekre megjelent az úgynevezett "macskakeksz"; csontlevet összekevertek darált hússal és tésztával, és nagy darabokban kisütötték, ami egy ideig elállt. Természetesen nem sok köze volt a ma kapható macskaeledelek minőségéhez és összetételéhez.
  A 70-es, 80-as években egyre növekvő igény jelentkezett a jó minőségű, megbízható összetételű eledelek iránt. Ez idő alatt az eledelgyártók egész macskagyűjteményt tartottak az ételek tesztelésére, és szakértőket vontak be annak kivizsgálására, milyen fajta étel segíti elő leginkább a macska hósszú, egészséges életét. A fejlődés még ma is tart, és a mai macskatartó joggal feltételezhetné, hogy rossz eledel nem létezik.
  A legtöbb országban egyébként törvény írja elő, hogy a háziállatoknak vagy más állatoknak szánt eledel, milyen összetevőket tartalmazhat, a gyártóknak ehez kell tartaniuk magunkat. Ha feltételezzük, hogy rossz eledel nem létezik, az mégsem jelenti azt, hogy minden macskaeledel egytől egyig megfelel minden macskának. Mindegyikük egyéniség, és fogyasztási szügségleteik nagyon eltérőek lehetnek.